Érdekes

A közönségemet, a vásárlóimat joggal érdeklik a műhelytitkok. Megpróbálom felidézni a gyakoribb kérdéseket…

Igaz-e, hogy nem ecsettel fest?

-Valóban, ecsetet ritkán használok. A festőkés jobban megőrzi a színek erejét, nem keverednek össze olyan gyorsan, mint a sok vékony ecsetszálon.

Mennyi ideig fest egy képet?

-Lehetetlen pontosan válaszolni! Mert mi számít bele az alkotás időtartamába? Valójában az a sok gyengébb kép is része az aktuális festménynek, amit előtte meg kellett festenem, hogy a mostani úgy alakuljon, ahogyan alakul… Az álmatlan éjszaka is beszámít, amikor festményeken jár az agyam? Az az idő, amikor témát gyűjtök? Amikor beszerzem az alapanyagot? Ha csak az számít, amikor a festőállvány előtt állok, az viszonylag kevés. Akkor festek jó képet, ha lendületesen dolgozom, és előbb elkészül a kép lényege, mint hogy elfáradnék. Ha jó formában vagyok, akkor néhány napot dolgozom egy kényelmes méretű festményen, de néha félrerakom hetekre, előfordul, hogy hónapokig érlelem magamban, és elképzelhető, hogy csak száradnia kell egy ideig, hogy később úgy alakuljon, ahogy szeretném. Azon kívül vannak bonyolultabb témák, és nagyobb méretek…

Kimegy a helyszínre és ott fest?

-Nem, nem jellemző. A tatai festőversenyen éppenséggel így kellett, de ez a kivétel. Ha találok egy olyan helyszínt, ami elvarázsol, azt szeretném hazavinni teljes valójában. Fényekkel, árnyékokkal, illatokkal és színekkel, víztükörrel és madárhanggal egyetemben. Mindent! Lehetetlennek tűnik, de mégsem az. Sok-sok fotó a helyszínről – már az exponálás közben komponálva – rengeteget segít abban, hogy a festőállvány előtt állva visszajöjjön az élmény. Valahogy úgy, mint amikor a nyaraláskor készült fotókat nézegetve az ember újra átéli a messze földön szerzett élményeket, és csak mesél, mesél, hogy milyen jó volt…

Azután vannak olyan festmények is, amikor nem a látványból indul az alkotás, hanem belülről. Valami, amit nem lehet szavakba önteni, vagy legalábbis nekem nem megy. Akkor kép lesz belőle. Előfordul, hogy egészen másról szól, mint amit ábrázol, már ha egyáltalán ábrázol valamit. Az ilyen festmény nagy eséllyel a nézőben is egyéni asszociációkat kelt, és ez a legjobb, ami egy képpel történhet.

Egy apró érdekesség

A veszprémi pályázaton díjazott képem központi eleme egy boltíves kapu volt a várból. A tatai festőversenyen egy olyan képpel lettem első, aminek témája egy régi ház napsütötte íves kapuja. Az első eladott győri városképem egy hangulatos kis köz íves kapuját ábrázolja. Az egyik kedvenc képemen íves kapuk egész sora…

(A szülővárosom pedig Kapuvár.)